Az adrenalin vagy más néven epinefrin egy hormon, amit a szervezetünk az energia elosztás szabályozására használ elsősorban ingerület átvivő anyagként. Izgalom vagy veszély esetén termelése fokozódik, a glükóznak a májból a sejtekbe jutását segíti, így emeli a vércukorszintet, ezáltal lehetővé téve a nagyobb energia termelést. Gyorsítja a légzést, emeli a vérnyomást. A mellékvesevelő állítja elő, ami ezen kívül még vagy 50 egyéb hormon termeléséért felelős. Nem szeretném orvosi szakirodalommá alakítani ezt a cikket, pusztán azt kívántam érzékeltetni, hogy egyetlen hormon fokozott kiválasztása számtalan egyéb testi folyamatot is befolyásolhat azáltal, hogy a kiválasztó szervet aránytalanul leterheli. Esetünkben feltétlenül hatással van az:

A rendszer ennél még sokkal több összefüggést tartalmaz és össze van hangolva, mint egy nagyzenekari mű. Amikor egy nagyzenekarban a csellista úgy dönt, hogy kétszeres sebességgel kezd játszani, vagy csak kétszer hangosabban, az szétzilálja az előadást és a végeredmény teljesen más lehet, mint amit vártunk. Így zajlik ez a szervezetünkben is. Hadd utaljak vissza a pár bekezdéssel korábban említett időben előbbre tolódó testi érés jelenségére. Nem hasonlít ez a két jelenség?

A problémát az jelenti, hogy paradox módon a stressz kezelésére szolgáló hormon termelése a sorozatos stressz helyzetek hatására kimerül és lecsökken. Amikor azt érezzük, hogy úgymond idegileg kimerültünk és nem izgat fel bennünket olyan dolog, ami korábban igen, akkor tulajdonképpen ez zajlik. Nem az idegeink merültek ki. Az idegek nem tudnak kimerülni. Az adrenalin merült ki és csökkent le a szintje. Némileg súlyosbítja a problémát, hogy a jelenleg oktatott és elterjedt mérési eljárás (ACTH teszt) nem foglalkozik ennek kimutatásával. Emiatt az orvosok sem ismerik fel az igazi okot és leggyakrabban az egyik tünetet kezelik az összes helyett:

A problémákat, mint oly sok esetben most is táplálkozási és életmódbeli terápiákkal lehet megoldani. Aki figyelte idén a szárazságban növekvő gabonaföldeket láthatta, hogy tápanyag hiányában korábban és 25-30cm-esen kezdtek kalászosodni a növények. Nem hasonlít ez a korábban említett időben előbbre tolódó testi érés jelenségére? Miért van az, hogy amit evidenciaként kezelünk a növények esetén, azt nem akarjuk felismerni az emberek esetén?

Amennyiben a fenti programot jelentős mértéken, mondjuk 80%-ban meg tudja valósítani, akkor jó esélye van arra, hogy fél éven belül megszabadul az adrenalin kimerültségtől, de súlyosabb esetben is egy éven belül. És valljuk be, a fentiek egyik sem tűnik megvalósíthatatlannak.